Benzines meg diesel autósként azt gondoltam, elektromos autóval az Európai Unión kívül halál. Most, hogy kezdünk belejönni a Teslázásba, és tudjuk, hogy ez nem arról szól, mint benzinesként gondoltam, hogy 100 kilométereként fél órát állok egy töltőnél,  csak azért is ki akartam próbálni. Teslázzunk a „duvra nagy balkáni Boszniában”, mert már kemények elektromos autósok vagyunk. Hát nagyon meglepődtem.

Ez Horvátország Teslával blogunk harmadik része, az elsőt, mely Plitvicéről szól  ITT,  a másodikat, ami Trogirról és Makarskáról szól itt tudod elolvasni. Plitvicéről  van videó is a Youtubeon, itt:

De nézzük, milyen volt Mostar?!

A Hotel Mirjam, ahogy leírtuk az előző részben, ingyen tölto fel az elektromos autódat, úgyhogy reggelre 100%-ra töltöttünk, félve attól, mi lesz „ezeknél a balkáni bosnyákoknál” – ahogy sokan riogattak.   Itt szereztük az egész utazás legérdekesebb elektromosautós tapasztalatát. A Google Maps két útvonalat kínált fel:

Bár menetidőben mindössze 8 perc volt a különbség, a rövidebb útvonalnál a Tesla rendszere 49%-os energiamegtakarítást jelzett!  Ennek oka, hogy az alacsonyabb átlagsebesség és a rövidebb táv miatt a Tesla közel feleannyi energiából teljesítette a távot, mint a nagy sebességű autópályán. Mindenképpen ki kellett próbálnunk, valóban így van-e…? Nemhogy így volt, hanem még sokkal inkább így 😊 A rövidebb, kanyargós kis utat ajánlom mindenkinek, akár elektromos autóval megy, akár környezetszennyezővel. Az autópályán a határátkelőnél még most, szeptemberben is sor volt, a rövidebb, kicsi úton szinte meg sem kellett állnunk. Az autópályának is van díja, így az, hogy majdnem kétszer annyit fogyasztott az autó az autópályás kerülőn, mint Imotski felé még külön megdobta a költségeket.

Milyen maga Mostar ? – Oszmán pompa, hömpölygő bazár és a háború néma sebei

Nem tudtuk, milyen közel lehet leparkolni a Stari Mosthoz, úgyhogy mi viszonylag messze álltunk meg, de nem bántuk, mert nagyon érdekes volt a szörnyűséges Délszláv háború nyomait látni a séta közben. .Amint néhány utcával kijjebb sétálsz a turistazónából, a rendezett fasorok között hirtelen szembetalálod magad a kilencvenes évek ostromának mementóival: kiégett, szétlőtt, csupasz betonszerkezetű épületromokkal, amelyeken harminc év után is ott tátonganak a belövések nyomai.

A város a kilencvenes évek délszláv háborújának egyik legbrutálisabb ostromát szenvedte el (1992-1995). Pontosan emlékszek gyerekkoromban arra a hihetetlen érzésre, amikor megtudtam, Jugoszlávia, ahol korábban nyaraltunk, szétesett, és nemzetei egymásnak estek. 1994-ben ennek ellenére elmentünk Horvátországba nyaralni, igaz, az isztriairészre. Nagyon furcsa érzés volt. Manapság a lassan 5 éve tartó Ukrán háborút a szomszédban szinte „megszokja” az ember, pedig milliók halltak meg, és szenvednek minden nap, náhány száz kilométerre tőlünk. De nem látjuk. Itt Mostarbann azonban látod a nyomait.

Egy kis hangulat videó a csatornánkról, amíg a komplett vlog meg nem érkezik:

Kezdetben a horvát és bosnyák erők még közösen védték a várost a szerb (JNA) csapatokkal szemben, de 1993-ban tragikus módon a horvát-bosnyák konfliktus is fellángolt. A város ekkor szó szerint kettészakadt: a Neretva folyó és a város közepén futó Bulevar (körút) alkotta a kíméletlen frontvonalat. Ennek az ádáz testvérharcnak esett áldozatul az Öreg híd is, amelyet a horvát erők (HVO) tankjai lőttek szét az év novemberében Itt a körúton sétáltunk végig, a romos épületek között, elképzeltem, ahogy mesterlövészek veszik célba egymást, és épületről épületre harcolnak egymással a nemrég még baráti népek. Fu, hát nem volt jó érzés.

De a körútról kiérve a régi részhez érve a sok kis üzlet között rendbe jött a hangulatunk. A smaragdzöld Neretva folyó felett 24 méter magasan átívelő Öreg híd (Stari Most) látványa azonnal rabul ejt. Az eredeti hidat 1566-ban, Nagy Szulejmán szultán idején építette Mimar Hajrudin, és több mint négy évszázadon át állt, mígnem 1993 novemberében, az előbb említett boszniai háborúban ezt is szétlőtték. A nemzetközi összefogással, eredeti oszmán kőfaragó technológiával újjáépített hidat 2004-ben adták át újra, és ma ismét az UNESCO világörökség része. A híd ívéről lenézve a sziklás folyópart zöldje és a 17. századi Koski Mehmed pasa mecset karcsú minaretje festői látványt nyújt a hegyek ölelésében.

Mi ez, egy arab bazár?

A folyó két partján elterülő óvárosi bazárban Kujundžiluk még szeptember végén is brutális tömeg hömpölygött a kerek folyami kavicsokkal kirakott, csúszós utcákon. Pedig azért jöttünk most, mert reméltük, nem lesz tömeg. Hát volt. A rézműves portékák és a tradicionális csevapozók (mint az 1996 óta működő Ćevabdžinica Rota) között alig lehetett lépni, így aki nyugodt városnézésre vágyik, mindenképpen kora reggel érkezzen. Mi végül egy Neretvára néző étterem teraszán ültünk le ebédelni, ahonnan közvetlenül ráláttunk az Öreg hídra és a város fölé magasodó Hum-hegyre a jubileumi kereszttel – az árak és az ételek is kellemes meglepetést okoztak. Szóval ez egy jó döntés volt, nektek is ajánlom. Hamarosan jön a vlog is Mostarról videókkal, kövessétek be a csatornát, nehogy lemaradjatok róla!

Békében élnek már a bosnyákok és a horvátok?

Ez a kérdés foglalkoztatott engem, hiszen a város szemmel léthatóan ma is olyan, mintha két külön országban lenne az egyik meg a másik fele. A fegyverek ugyan lassan harminc éve elhallgattak, de a láthatatlan határvonal ma is ott húzódik a Neretva folyónál és a Bulevarnak hívott főútnál.

Gyakorlatilag fele-fele arányban élnek itt katolikus horvátok (olyan 48%) és muszlim bosnyákok (44%), és ezt szó szerint az arcodba is tolják az építészettel. Amikor besétáltunk a nyugati, horvát oldalról – ahol amúgy a Teslát is hagytuk –, egyből kiszúrtuk a Szent Péter és Pál ferences templom brutális méretű, több mint 100 méteres beton harangtornyát. Nem véletlenül ekkora: a háború után tudatosan építették ilyen gigantikusra, amolyan „csak azért is megmutatjuk, ki az úr a háznál” alapon, hogy magasan az óváros összes minaretje fölé tornyosuljon.

A keleti, bosnyák oldal viszont megmaradt annak a hamisítatlan, bazáros, keleties csodának, amit a turisták annyira keresnek. Miután leültünk egy folyóparti teraszra, és nekiestünk egy zseniális adag sasliknak, hirtelen rákezdett a müezin. Hangszórókból, az egész völgyet betöltve visszhangzott az imahívás. Nekünk, európai utazóknak ez baromi érdekes, olyan egzotikus atmoszférát ad az ebédhez, mintha egy teljesen más kontinensen lennénk. Ugyanakkor most jöttem el 5 perce a teljesen keresztény negyedből a katolikus templom árnyékából.

Ott ülve önkéntelenül is egymásra néztünk Beussal: vajon mit érezhet ebből nap mint nap az a horvát lakosság a túlparton? Élnek egy városban, ahol még ma is külön suliba (sokszor ugyanabba az épületbe, csak délelőtti és délutáni műszakban) járnak a gyerekek, sokszor külön vannak a közművek, a házfalakon pedig ott éktelenkednek az egymásra lőtt golyók nyomai. És akkor naponta többször átszeleteli a levegőt az iszlám imahívás. Turistaként lenyűgöző élmény, de ha belegondolsz, tapintani lehet a feszültséget.

Kik a bosnyákok valójában: itt ragadt törökök, arabok vagy szlávok?

Fura ez a nép, ez az adag Európa, olyan, mint Horvátország de mégis iszlám. A hömpölygő tömegben sétálva, a mecseteket meg a kávézókat elnézve persze rögtön adja magát a kérdés – bennünk is felmerült –, hogy kik is egyáltalán a bosnyákok? Itt ragadt törökök? Vagy arabok, akik idetelepültek Európa közepére?

Valójában egyik sem. A bosnyákok vérbeli délszlávok. Genetikailag, etnikailag és nyelvileg is gyakorlatilag teljesen megegyeznek a mellettük élő horvátokkal vagy szerbekkel, ezért is brutűlis ez a testvérháború. Az egész különbség a történelemben keresendő.

Amikor a törökök a 15. században lerohanták a Balkánt, a helyiek egy része egyszerűen felvette az iszlámot. Miért tettek ilyet? Egyrészt élt itt egy „bosnyák egyház” (a bogumilok), akiket a katolikusok és az ortodoxok is eretneknek tartottak és folyamatosan üldöztek. Nekik nagyon is kapóra jött egy új vallás, ami békén hagyta, sőt védte őket.

Másrészt – és ez a nyomósabb érv – ott volt a pénz és a hatalom kérdése. Az Oszmán Birodalomban a nem muszlimoknak extra fejadót kellett fizetniük, és esélyük sem volt magasabb katonai vagy közigazgatási pozícióba kerülni. Aki viszont áttért, az megtarthatta a földjét, a nemesi rangját, és nem mellesleg spórolt egy csomó adót. Szóval ők nem jöttek sehonnan, ők az itteni szláv lakosok, akik az évszázados török uralom alatt (hol érdekből, hol meggyőződésből) asszimilálódtak, és a vallás révén formálódtak szép lassan egy külön nemzetté. És így is nézett ki Boszni-Hercegovina általunk látott része: Horvátország mecsetekkel…

Milyen volt Teslával Bosznia?

Semmilyen. Vagyis semmi elektromos autós hatótávpara, vagy egyéb izgalom nem volt benne, hiszen kb. 48%-maradt az akkuban, mire hazaértünk, ha a rövidebb, de időben hosszabb úton jövünk, akkor kb. 64% maradt volna, hisz odafele csak 18%-ot evett meg… Szóval Mostar Horvátországból, kiruccanásként teljesen jól teljesíthető egy Teslával is. Amúgy Bosznia Hercegovina ezen része nagyon érdekes és szép, egyáltalán nem tűnt veszélyesnek sem, vagy balkáninak, teljesen európai volt. Úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, akár környezetszennyező, akár elektromos autóval indul útnak Mostarba.

GYIK

Milyen nemzetiségek élnek Mostarban jelenleg?

Mostar lakossága napjainkban nagyjából fele-fele arányban oszlik meg: körülbelül 48%-ot tesznek ki a katolikus horvátok és 44%-ot a muszlim bosnyákok. A fennmaradó néhány százalékot szerbek és egyéb kisebbségek alkotják.

Melyik a horvát és melyik a bosnyák oldal Mostarban?

A várost a Neretva folyó és a rajta átívelő Bulevar (főút) osztja ketté. A nyugati part a horvát, katolikus oldal (itt található a modern városközpont és a ferences templom), míg a keleti part az óvárossal, a bazárral és a mecsetekkel a bosnyákok lakta városrész.

Kik a bosnyákok etnikailag?

A Bosznia-Hercegovinában élő bosnyákok őshonos délszlávok, akik etnikailag és nyelvileg a horvátokkal és a szerbekkel állnak rokonságban. Nem betelepült törökök vagy arabok; ők az a helyi balkáni lakosság, amely a 15-19. századi oszmán uralom idején gazdasági és társadalmi okokból felvette az iszlám vallást.

Miért építettek olyan magas katolikus templomtornyot Mostarban?

A nyugati oldalon álló Szent Péter és Pál ferences templom több mint 100 méter magas beton harangtornyát a délszláv háború után építették. A mérete tudatos építészeti és politikai döntés volt: a katolikus horvát közösség így kívánta szimbolikusan jelezni az erejét, hogy a tornyuk magasan az óváros muszlim minaretjei fölé magasodjon.

Biztonságos turistaként a kettéosztott Mostarban sétálni?

Igen, Mostar ma már teljesen biztonságos turisztikai célpont. Bár a háború fizikai és társadalmi nyomai, valamint a két közösség közötti hűvösebb viszony a háttérben még érezhető, ebből a turisták a mindennapokban semmit sem tapasztalnak; mindkét oldalon barátságos és vendégszerető fogadtatásra számíthatunk.