bakancslistashelyek_logo
,

A Parajdi sóbánya – A világ legszebb földalatti helye

Erdélyi túránk egyik állomása volt a hazafelé tartó úton Parajd. Természetesen azért mentünk ide, hogy megnézzük a világhíres földalatti helyet, a Parajdi sóbányát! Nem bántuk meg a látogatást, olvassátok el élményeinket!

Hol található a Parajdi sóbánya?

Parajd nagyjából 600 kilométerre fekszik Budapesttől, a probléma csak az vele, hogy az odavezető út 8 órába telik, szóval az egynapos kirándulás kilőve. Mi Hargitafürdőn szálltunk meg, ott töltöttünk el hat napot, a hetediken pedig elindultunk hazafelé. Hargitafürdő és Parajd között 80 kilométer van, másfél óra alatt oda lehet érni a sóbányához. Ha időben elindul az ember, akkor kényelmesen hazaér még utána is estig.

A pontos GPS koordinátákat ITT találod meg a sóbányához!

Egy kis kedvcsináló, csokorba gyűjtöttem az érdekes képeket, amiket a bányában készítettünk:

parajd3
parajd10

A Parajdi sóbánya árai

Az árak nem olyan olcsók, mint azt megszoktuk Erdélyben, de azért annyira nem is vészes. Egy felnőtt belépő hétköznap 50 lejbe kerül, a gyermek-, egyetemista jegy (max 26 év) 35 lej, illetve a gyermek mozgássérült jegy 28 lej, a felnőtt mozgássérült és kísérő jegy 40 lej.

Ezenkívül vásárolhatunk csoportos jegyeket és bérleteket is. Ezek az árak most 2023-ban így néznek ki:

Felnőtt csoport – 20 jegy vásárlása után 1 ingyen belépő – 50 lej

Gyerek csoport – 10 jegy vásárlása után 1 ingyen belépő – 35 lej

BÉRLETEK (5 nap alatt 5 bemenettel kezdődően)

Felnőtt          40 lej/nap/személy    

Gyerek és diák (3-18 év)   28 lej/nap/személy    

Egyetemista (max 26 év)  28 lej/nap/személy

A sóbányánál természetesen van parkoló is, ami szintén természetesen nem ingyenes, kocsival 20 lej/nap, kisbusszal 40-et, autóbusszal pedig 60 lejt kell kifizetnünk.

Megmondom őszintén, hogy nem olyan sok pénz ez, egy ron olyan 75 forint körül mozog, nekem mégsem tetszett. Azt éreztem a sóbánya környékén, hogy csak lehúzás az egész, minél több pénzt akarnak keresni. Nem véletlen, hogy hosszú sor van a sóbányánál, nagyjából 20-25 üzlettel, amiből 2-3 ételeket árul, a többi viszont ugyanazt, sót. Kicsit viccesnek tartottam, hogy minden sót áruló boltban az árak és a portéka is szinte ugyanaz, nem találsz túl sok különbséget. 

Parajdi sóbánya – Busszal a mélybe

Általában reggel 8 és délután 16 óra között közlekednek buszok, minden órában két járat indul a 120 méteres mélységbe. Az utazást, és a sóbánya látogatását sem javaslom klausztrofóbiás embereknek, mivel a busz olyan szűk helyen megy, ahol csoda, hogy elfér egyáltalán, én a kezemet sem merném kitenni az ablakon. Ha nincs gondod a szűk helyekkel, akkor biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod, nekem nagyon tetszett az út, és csodálatos élményekkel gazdagodtunk!

A Parajdi sóbánya mélyén

shutterstock 1289139055

A Parajdi sóbánya weboldalán megtudtam, hogy összesen 1250 métert tettünk meg a busszal, nekem sokkal többnek tűnt. Kiszálltunk, majd egy ajtón léptünk be, ezután pedig hosszú lépcsősor várt ránk, olyan hosszú volt, hogy nem is láttuk a végét. Hihetetlen számomra, hogy milyen szépen ki tudtak alakítani egy ilyen lépcsőt a föld alatt, mindig is lenyűgözött az emberek által alkalmazott technológia, így ez is! Az ámulat viszont csak ezután jött, a bánya 50. szintjére érve ugyanis megpillantottunk egy mesebeli várost! 

Parajdi sóbánya – Látnivalók

Egy valódi kisváros minden felszerelésével találtuk szembe magunkat, tv-k, kikapcsolódási terek, kápolna, kávézó, moziterem, szaküzletek, világítás, és most jön az, ami a legjobban meglepett: internet! Igen, 120 méterrel a föld alatt megoldották, hogy a látogatók szabadon internetezzenek! A sóbánya hatalmas méretekkel rendelkezik, és csodálatosan szép látványt nyújt.

Néha olyan, mintha márvány lenne, néha pedig úgy tűnik, mintha sima beton. A fények mesebeli színeket adnak a falaknak, és a mennyezetnek, de nekem legjobban a bánya alja tetszett. Az elején minden egyes lépésnél arra figyeltem, hogy el ne csússzak, ugyanis nagyon fénylik, úgy néz ki, mintha tükörsima jég lenne az egész. Az igazság viszont az, hogy só, és egyáltalán nem csúszik. Ami nagyon jó, hogy a gyerekeknek rengeteg szórakozási lehetőséget alakítottak ki, így ők is le tudják magukat foglalni.

A Parajdi sóbánya végén

Összesen egy órát töltöttünk lent, de körbesétálni az egészet kevesebb idő is elég! Nem azt mondom, hogy nem nagy élmény lent lenni, mert az, és mindenkinek csak ajánlani tudom! A végén ismét érkezett a busz, és felvitt minket a földfelszínre. Ha már itt voltunk, persze, hogy vettünk egy kis sót, ami egyébként nagyon jótékony hatású, de egy tipp: 100 kilométerrel arrébb fele annyiért meg lehet kapni ugyanazt! 

Az erdélyi kirándulásunk alkalmával több látnivalóhoz is eljutottunk, mint a Gyilkos-tó vagy a Szent Anna-tó, érdemes ezekről is elolvasnod a beszámolókat, hogy további utazási tippeket szerezz!

Ebben a cikkben olvashatsz

Legújabb tartalmak
Hirdetés
Olvass tovább