Ismét egy kis részletet mutatok be nektek erdélyi túránkból, mostani cikkünkben a történelmi Magyarország ezeréves határáról ejtünk szót. Felemás érzések kerítettek itt magukba, egyrészt maga a hely csodálatos, a táj szinte megszólal, viszont ott volt bennünk az a nagyon rossz érzés, mely szerint már ez a csodás terület se a miénk. Gyimesbükk Ezeréves határának története már magában is izgalmas, de az a látvány, ami ott fogadott bennünket, teljesen magával ragadott!
Tarts velünk az Ezeréves határhoz!
Mi Csíkszereda környékéről indultunk utunkra, hiszen itt volt a szállásunk, és onnan látogattunk el a Gyilkos-tóhoz, illetve a Parajdi-sóbányához is. De ezen a napon a Gyimesek felé vettük az irányt, és az okunk egyszerű volt: errefelé található a történelmi Magyarország ezeréves határa. Igen, a mai Magyarország határától nagyjából 500 kilométerre, szomorú sajnos…
Csíkszeredától nincs annyira messze, összesen ötven kilométer a távolság észak felé Csíkszépvízig, ahol elhaladunk a gyönyörű víztározó mellett, majd onnan kell felkaptatni a hegyre. Az utak miatt nem lehet olyan gyorsan odaérni, főleg ha az időjárás is befolyásoló tényező. Hegyvidék, szerpentin, keskeny utak, buszok, kamionok, van errefelé minden, ami csak kell! Nem siettünk, nem idegeskedtünk, egyébként egy óra alatt kényelmesen odaértünk a határhoz, hiszen Gyimesbükk mindössze csak 44 kilométerre található Csíkszeredától.
Útközben nézelődtünk, eszméletlenül szép, magával ragadó ez a táj. Mindenhol fenyő, ameddig a szem ellát, szerencsére már volt egy kis hó is, amikor itt jártunk, így még csodálatosabb volt minden! Mint megtudtuk, ezen a vidéken a római katolikus vallású gyimesi csángók, a székelység egyik sajátos etnikai csoportja él. Így már nem csodálkoztunk annyira a patakvölgyek kis szórványtelepülésein, ahol mesés porták vannak kialakítva, az építkezés formája egyedivé tesz minden falucskát, a népi kultúra, a viselet és a szokások pedig egységesek, szépek.
A Gyimesi-hágón áthaladva érkeztünk meg Gyimesbükkhöz, ahol véget ért az az ország, melyet István király Mária kegyeibe ajánlott. A romokon felkapaszkodtunk, megnéztünk mindent, amit a környéken lehet, és még a szemeink is könnybe lábadtak.
Az Ezeréves határ 30-as vasúti őrháza
Az ezeréves határnál érdemes megtekinteni a 30. számú MÁV vasúti őrházat is, amely az Ezeréves határ legfontosabb szimbóluma. Az őrház a román-magyar állam közti szerződés alapján jött létre, a Csíkszereda-Gyimesbükk-Palánka-Kománfalva vasútvonal részeként épült 1896-1897 között. A Magyar Királyi Államvasútnak ez volt a legkeletibb ilyen őrháza.
A II. világháború idején egy bunkert is építettek az őrház alá, és a tankok ellen több betonakadályt is telepítettek, ugyanis 1944-ben súlyos harcok színtere volt a környék.
A háborús időszak után a CFR használta, egészen 2000-ig, majd 2003-ban Deáky András gyimesbükki lakos vásárolta meg, hogy felújíthassa. Szerencsére sokan mellé álltak így 2008 Pünkösd vasárnapján, már egy vasúttörténeti kiállítással kiegészített és felújított épületet látogathatunk meg.
Sajnos mi a kiállításra nem jutottunk be, így csak kívülről néztük meg, hogy legyen időnk még felérni a következő úti célunkhoz, a Rákóczi-várhoz.
Az Ezeréves határ és a Rákóczi-vár
Nem sokkal feljebb a 30-as őrház felett, áll egy magaslaton a Rákóczi-vár. Vagyishogy állt egykor, mert maga a várrom sajnálatos módon nincs túl jó állapotban. Nagyon meredek lépcső vezet egészen a csúcsig, a panoráma viszont páratlan. Itt felelevenedik a múlt, a történelem. Tényleg furcsa érzés Magyarországtól ennyire messze ilyen dolgokat látni, itt ugyanis még mindig minden magyar.
A várat 1626 körül építette Bethlen Gábor, és legfőbb szerepe a határ ellenőrzése volt, valamint az itt futó kereskedelmi útvonal vámforgalmának ellenőrzése és a beszedett pénz megőrzése. Nevét a 18. század elején kapta, amikor II. Rákóczi Ferenc megerősítette a várat.
A várhoz tartozik egy legenda is, amely a következő kép hangzik:
1789-ben Lancz András, csíkszentgyörgyi lovas katona, felkaptatott a vár lépcsősorán lovával, majd vissza, ami arról tett tanúbizonyságot, hogy milyen összhangban van lovával. Azt azonban érdemes hozzátenni a történethez, hogy a kaszkadőrmutatvány még nem a mostani lépcsőn történt, ugyanis mikor a vasútat építették, 15 métert le kellett szegni a domb aljából, és akkor új lépcsőt építettek a régi helyére, így mi már a 95 fokos Rákóczi-lépcsőn sétálhatunk fel a várromokhoz.
Miután megcsodáltuk a csodás kilátást innen is, kirándulásunk harmadik és egyben legérdekesebb helyszínére indultunk a szemközti domboldalba.
A Gyimesi vesztegzár és a Kontumác Kápolna
A várromok túloldalán a Kontumác Kápolna található, ami szerencsére az elmúlt években a Budakeszi Kultúra Alapítvány, Salamon József gyimesbükki plébános és mások kitartó szervező munkájának köszönhetően szépen lezajlottak a felújítási munkák. A kápolna mellett romos épületfal húzódik, ahol katonai emlékhelyet létesítettek, itt márványtáblákba vésve láthatjuk azok neveit, akik különböző történelmi küzdelmekben életüket áldozták a környéken, illetve azokét is, akik a második világháborúban hunytak el.
Ha kíváncsi vagy a Kontumácra, akkor kattints ide és nézd meg róla ezt a videót!
Csakúgy, mint társaim, akikkel ide érkeztem, én is szótlan maradtam mindvégig, egyedül olvastam el a neveket, jártam körbe a kápolnát, néztem meg a kopjafákat, a székelykaput, majd a domb tetejéről komoran néztem az egyébként csodálatosan szép tájat. Közben arra gondoltam, hogy mennyire rossz lehetett akkoriban az élet, milyen rossz, hogy léteztek/léteznek háborúk, mennyivel jobb lenne békében élni, és mennyivel jobb lenne, ha csak élveznünk kéne egésznap az ilyen tájakat!
De mi is valójában a Kontumác?
A németül Contumaz Stationen-nek nevezett épületet 1740 és 1740 között építették. De miért is? Eredettörténete igazán érdekes!
Körülbelül már az 541-542-es évek óta tisztában van vele az emberiség, hogy a járványok mindig keletről érkeznek Európába. A legnagyobb járvány hullám Európában pedig a fekete himlő, azaz a fekete halál volt, amit hétköznapi nyelven csak pestisként említünk.
Az utolsó nagy pestis hullám az 1717-es években kezdődött meg Erdélyben, amibe a lakosság körülbelül 40%-a bele is halt. Hihetetlenül nagy számú halálozás végett pedig szükségek voltak intézkedésekre.
A bécsi udvarban ekkor meghozták a döntést, hogy a Habsburg Birodalom 1900 km hosszú határvonalán egészségügyi vesztegzárakat kell kiépítsen. Így építették ki a Kontumácot is.
A gyimesi vesztegzár a gyakorlatban
Ez a vesztegzár a gyakorlatban igazán érdekesképp működött a mai felfogásunkkal, ugyanis mindenki, aki át akarta lépni a birodalom határát, annak kötelezően karanténba kellett vonulnia, addig, amíg ki nem derül róla, hogy egészséges-e. Ez normál esetben 21 napot jelentett a Kontumácban, de ha pestis-gyanús körülmények vették körül a delikvenst, akkor 28 napig is itt kellett lennie, ami a pestises időkben pedig 42 nap volt.
De mit lehetett itt csinálni ennyi bezártság alatt? Az emberek ezt a több, mint egy hónapos időszakot arra használták fel, hogy ki-ki maga döntse el, hogy hányadán áll Istennel. Ezért is a kápolna. Valamint nem csak magukba néztek, de maguk után is nyomot hagytak, és gyakran vésték a falakba, hogy ki és mikor jött vissza a birodalom határain kívülről.
A Gyimesbükki kápolna viszont ma műemlék, és bízunk benne, hogy sokáig fog állni és emléket állítani a vesztegzárnak, amelyet oka fogyatkoztán az 1800-as évek végén számoltak fel.
