bakancslistashelyek_logo

Eger legjobb látnivalói és programjai

Egy kirándulásunk során eljutottunk Eger szívébe, így lehetőségünk adódott összegyűjteni nektek Eger legjobb látnivalóit és programjait, amiket semmiféleképpen se hagyjatok ki!

Eger legjobb látnivalói: Egri vár, történelmi helyszín

Biztosan nem kell bemutatnom Nektek, Magyarország leghíresebb várát, az Egri várat. A várat, az 1552-es Dobó István várkapitány vezetésével sikeresen visszavert török támadás, illetve ennek Gárdonyi Géza által regénybe foglalt körülményei tették híressé. Itt szeretném azt is megjegyezni, hogy nem csak a magyarok, de az egész világ számára. Utunk először erre az ikonikus helyre vezetett, ahol a vár falai között könnyedén vissza tudtuk idézni ezt az időtlen történetet. Maga a várudvar közepén található az egykor hatalmas román és gótikus stílusban épült püspöki székesegyház, maradványaival. A palota szárnyban kapott helyet a látványos kiállítás, ami a vártörténetének a 15. századra visszamenő időszakát öleli fel. Itt, régészeti leleteket, maketteket, a végvári élet mindennapjaiból és a török megszállásból fent maradt emlékeket nézhetjük meg. A Dobó bástyáról rendkívüli kilátás nyílik a város minden részére, de a felszín alatt is barangolhatunk. A kazamata rendszerek jelentették a biztonságos átjárást a bástyák között, ezen utakat kisérővel bebarangolhatjuk. A helyszínen folyamatos felújítási munkák zajlottak , ennek köszönhetően a megszépült vár, kezdi visszanyerni korabeli formáját. Felújitásra került a török kapuvédő barbakán és a Baldigara féle fülesbástya is.  Egy tipp, az erődítmény egyik legkimagaslóbb pontjáról, a Szép bástyáról mely szintén megújult, tökéletes a kilátás tárul a várra és érdemes megnézni itt egy naplementét is.

Latnivalo Egri var

Tudtátok, hogy a vár közvetlen közelében található egy óriáspalacsintázó? Remek program arra, hogy kipróbáljatok egy különleges ízvilágot, ugyanis itt nem csak a megszokott édes palacsintákkal fogtok találkozni, hanem ennek sós verziójával is, ha Egerben járunk mi sosem hagyjuk ki ezt a vendéglátó helységet.

Eger legjobb programjai: ha Eger, akkor bor

A város alatt húzódó érseki pincerendszert, amit 2007-ben a magyar hét csoda közé soroltak, mindenképpen érdemes meglátogatni, már csak ezért is. A pincerendszer három kilométer hosszúságú, itt tárolták az egyházi adó tizedét, azokat a borokat, amik a közelben lévő szőlőterületekről származtak, 11-12 millió bort jelentett évente. Igaz, az államosítás után a pincészetet nem használták, de a 70-es években újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt, miután megerősítették a szerkezetét vasbetonnal. És ha már a borokról beszélünk, utunk során beültünk egy rövid borkóstolóra a Dobó-téren található Petrény pincészet egyik kitelepülésére. Múltjuk az 1600-as évekre nyúlik vissza, és céljuk, hogy minél több ember megízlelje a borok zamatát, ami a hely éghajlatának és klímájának köszönhetően különleges gyümölcsös ízvilágot kölcsönöz. A környék rengeteg pincészetnek és borászatnak ad otthont. A város kiemelt helye a Szépasszony-völgy, ami a belvárostól csupán 15 perc sétára található. Itt megtalálhatjuk kedvenc borunk, emellé garantált jókedv is társul.

Szepasszonyvolgy

Szent József forrás

Ha igazi felfrissülésre vágytok, mindenképpen látogassatok el a Szent József-forráshoz. Nem számít gyógyvíznek ugyan, de kitűnő minőségű, és nátriumszegénysége miatt tökéletes azoknak, akik magas vérnyomással vagy valamilyen szívbetegséggel küzdenek. A helyiek is előszeretettel járnak ide friss vízért így elképzelhető, hogy nagyobb sor áll majd a forrásvízért, de ne riasszon el benneteket, addig fogyasszatok el egy frissítő fagylaltot a közeli fagyizókban.

Ebben a cikkben olvashatsz

Legújabb tartalmak
Hirdetés
Olvass tovább

Legjobb pünkösdi programok a Balaton környékén

A Balaton környéke számos izgalmas programot kínál erre a hétvégére is. Mi megtaláltuk a legjobb pünkösdi programokat a Balaton környékén, a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz egyaránt!