bakancslistashelyek_logo

A legszebb budapesti templomok: 5 nagyon különleges templomot is mutatunk

Amikor egy külföldi városban vagyunk, akkor mi az első dolgunk? Hát megnézni az összes templomot! Nem hiába, hanem azért, mert a templomok így vagy úgy, de nagyon különlegesek, csodaszépek, igazi építészeti remekművek. A kérdés már csak az, hogy a legszebb budapesti templomokat láttad-e már? Mert bizony ezekre is igazak a fent leírt varázsos jellemzések!

1. A legszebb budapesti templomok: Kőbányai Szent László templom

Engedjétek meg, hogy rögtön a kedvenc budapesti templomommal kezdjem a bemutatást, amihez van némi személyes kötődésem is. A Kőbányai Szent László templom nemcsak azért került a listára, mert sokat olvastam az előtte található parkban, és csodáltam szépségét közben, annak idején, hanem mert az össze valamire való budapesti templomokat bemutató listán is mindig előkelő helyen szerepel. Ebben a cikkben igyekeztem nemcsak a legszebb budapesti templomokat összegyűjteni, hanem különleges helyekre csalni titeket egyazon lendülettel. Bár Kőbányának nincsen jó híre, higgyétek el nekem a templom környéke nemcsak teljesen biztonságos, hanem ráadásként még szép is. Tudtátok, hogy ennek a templomnak van a legmagasabb tornya Budapesten (csak a Szent István-bazilika magasabb nála)? Bizony, a Szent László templom hatalmas, 83 méter magas, kupolája csodaszép! Mind kívül, mind belül csodálatos, részletgazdag, egy megnézést mindenképpen megérdemel! Belépés, miserend ITT! Plusz tipp: körülbelül 2 perces sétára található a híres kőbányai, Lefkovics Gyula által még az 1930-as évek végén alapított Lefi cukrászda, ahol többek között a fagyi is nagyon jó!

legszebb budapesti templomok Kobanyai Szent Laszlo templom

2. A legszebb budapesti templomok: Gellérthegyi Sziklatemplom

Ennél szebb, vagy inkább különlegesebb templomot nem igen lehet találni a mi Budapestünk utcáin kanyarogva, ezt viszont érdemes megnéznünk kicsit részletesebben! Fővárosunk izgalmas fekvésű szent helyének pontos neve a Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplom, ami a pálos szerzetesrendhez tartozik ma napig. Miután II. József feloszlatta a magyar szerzetesrendet, csak 1934-ben térhettek haza, ekkor építették ki a Gellért-hegy oldalában a kolostort egy természetes barlangból kialakított üregben. Később a kommunizmus ideje alatt sem volt fényes életük a szerzeteseknek itt, a sziklatemplomot be is zárták, és csak 1989-ben nyitottak ki újra. Tartanak itt miséket, és van látogatóközpont is, ahol megtekinthető a pálosok legfontosabb ereklyéje: Remete Szent Pál lábszárcsontja. Mise minden nap 8:30, 17:00, 20:00, vasárnap ezeken kívül 11:00-kor is. Belépő a látogató központba: 850 Ft, nyugdíjas/diák: 750 Ft, és 10 éven aluliak számára a belépés ingyenes.

legszebb budapesti templomok Gellerthegyi Sziklatemplom

3. A legszebb budapesti templomok: Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

A legszebb templomoknak Budapesten szerintem olyanoknak kell lenniük, hogy felhívják magukra a figyelmet – ezt a templomot nem lehet nem megcsodálni egy-egy belvárosi séta folyamán. Vagy csak nekem akad meg rajta mindig a szemem, ha arra járok? A Ferenciek terén található, tökéletes kiegészítője az Erzsébet hídnak, és a Budáról nyíló pesti panorámának is. Egyébként nem csak monumentális, és impozáns ez a templom – a cikk írása közben olyan izgalmakat találtam a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templommal kapcsolatban…. Korábban ez volt az egyetlen 0-24-es templom, ami éjjel-nappal tárt karokkal és nyitott templom ajtókkal várta a hívőket. De ami még ennél is szájat tátva tartós érdekesség ezzel a csodaszép budapesti templommal kapcsolatban, hogy templomát a legenda szerint az Erzsébet híd építésekor hátrább kellett tolni. Mondjuk, ezt nem nagyon tudom elképzelni, de az igaz lehet, hogy fővárosunk egyik legrégebbi templomán, aminek alapjai már majdnem 2000 évesek 14 építészeti kor emlékei is láthatóak. 2017 óta már az altemplom is látogatható, ahol az üvegpadlózaton át a római kori romokig le lehet látni. Én őszintén megmondom, hogy ezerszer láttam már, és csodáltam meg ezt a templomot kintről, de bent egyszer sem voltam, de már írtam is a bakancslistámra – tökéletes őszi program lesz, és még a tornyokba is fel lehet menni! 3.000 Ft a teljes árú, 2000 Ft a diák és nyugdíjas jegy, ami tartalmazza a feltemplom, altemplom és a toronykilátó megtekintését is. Egyébként miserend ITT! Ha valaki járt már itt, töltsön fel képeket a Bakancslistás helyek Facebook csoportunkba! 

legszebb templomok Budapesten Belvarosi Nagyboldogasszony Foplebania templom

4. A legszebb budapesti templomok: Szent Erzsébet Templom

A legszebb budapesti templomok listájáról semmiképpen sem hiányozhat ez a csodaszép templom, ami stílusosan a Rózsák terén található. Miért mondom, hogy stílusosan? Ha a templom kertjében illatozó sok-sok rózsa nem, akkor a rózsaablak aprólékos motívumaival minden bizonnyal teljesen elvarázsol majd. Neogótikus stílusban épült a századfordulón, olyan szemet megkapó az egész nemcsak kívülről, hanem belülről is. Keleti pályaudvar felől a Huszár utcán besétálva kell egy Hűha-t elmormolni magadban. Miserend ITT!

legszebb templomok Budapesten Szent Erzsebet Templom

5. A legszebb budapesti templomok: Mátyás-templom

Najó, egye fene, a legikonikusabb, leg turistáktól nyüzsgőbb templom is bele kerülhet a legszebb templomok közé, mert mégis csak ez Budapest egyik legszebb látnivalója, nem igaz? A Budai oldalon található, egyébként sok-sok műemlék társaságában. Hivatalos nevén budavári Nagyboldogasszony-templom, de legyünk őszinték, sokan Mátyás-templomként hivatkoznak csak rá. Na de miért is, honnan ez a név? Mátyás királyunk mindkettő esküvője e templom falai között zajlott. Valamint ezen kívül két uralkodói párt koronáztak meg falai között: Ferenc Józsefet és Erzsébetet, valamint IV. Károlyt és Zitát. Belépő a templomba: 2500 Ft, diák/ nyugdíjas jegy: 1900 Ft; de a toronyba külön kell e mellé plusz jegyet vásárolni a helyszínen, aminek ára 2900 Ft teljes áron, 2400 Ft kedvezménnyel.

legszebb templomok Budapesten Matyas templom

Ebben a cikkben olvashatsz

Legújabb tartalmak
Hirdetés
Olvass tovább

Legjobb pünkösdi programok a Balaton környékén

A Balaton környéke számos izgalmas programot kínál erre a hétvégére is. Mi megtaláltuk a legjobb pünkösdi programokat a Balaton környékén, a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz egyaránt!

Eger legjobb látnivalói és programjai

Egy kirándulásunk során eljutottunk Eger szívébe, így lehetőségünk adódott összegyűjteni nektek Eger legjobb látnivalóit és programjait, amiket semmiféleképpen se hagyjatok ki!