Szoktam mondani, amikor nagyon rajongok valamiért, hogy látogassuk meg, hiszen csak egy karnyújtásnyira van innen, vagy onnan. Nos, a Solymári vízesés tényleg csak egy karnyújtásnyira van Budapesttől, olyannyira, hogy meglátogatásához éppen csak el kell hagynunk a ‘Budapest lehúzva’ táblát.
A Solymári-vízesés lett a kedvenc tavaszi kirándulóhelyem Budapesten
Én, személy szerint rajongok Budapestért. Annak ellenére, hogy jó pár éve már itt élek, még mindig végig tudok úgy menni a rakparton, hogy minden épület előtt elhaladva csodálattal nézek, mutogatok, hogy nézd, ez az ablak milyen szép, vagy azok a vonalak a tető alatt… A másik nagy kedvencem Budapest csodaszép épületei, hangulatos utcái mellett az, ami körbeveszi. Gyakorlatilag úgy kiszakadhatunk a fővárosból, hogy nagyon egy tapodtat sem megyünk. Felülünk egy villamosra, hévre, helyi buszra, ami kitesz Budapest határánál, és már vethetjük is bele magunkat az izgalmas hegyekbe (amik tudom, csak dombok, de azért mégis…), és a friss levegőbe. Solymárral is ugyanez a helyzet. A most bemutatásra kerülő Solymári-vízesés egyszerűen lenyűgözött. Mondhatni első látásra szerelem. Ahonnan a rövidke kis túraútvonala indul úgy megközelíthető, hogy még kiegészítő jegyet sem kell venni a buszra. A Széll Kálmán térről a Hűvösvölgyig kell villamosozni, majd a 64/64A/264-es busszal a Kökörcsin utcáig menni, onnan pedig a Jegenye völgyi túraútvonalat kell követni.
A Solymári-vízesés felfedezése egy izgalmas túrán
Maga a túraútvonal, amin mi mentünk igazán nem volt hosszú, de annál kalandosabb. Az útikönyvek szerint ez egy könnyű túra, és szerintünk is az volt. Nem voltak meredek emelkedők, maximum egy-kettő nagyon pici, de volt egy kis nehezítés benne… Szóval Solymár határából indultunk a Jegenye-völgy alsó szakaszán, ami a Paprikás-patak mentén halad. Rögtön azzal kezdődött az út, hogy át kellett kelni az enyhén megduzzadt patakon, ahol csupán néhány egymás mellé pakolt vastagabb ág volt a híd. Valakinek sikerült végrehajtani szárazon, valakinek nem, de legalább hatalmasat nevettünk az utóbbin. Gyerekek is voltak, akik egyébként nagyobb sikerrel hajtották végig sokszor ezt a feladatot, mint mi felnőttek (többször is átkeltünk a patakon, hol stabilabb, hol egészen ingovány hidakon). Nem kellett sokat menni ahhoz, hogy érleljünk a Budai-hegység legmagasabb zuhatagának számító Solymári vízesésre.
Nemcsak a Solymári-vízesés az egyetlen érdekesség
Magához a vízeséshez is eléggé érdekesen jutottunk le. A kijelölt útról csak fentről lehet megszemlélni, de a bátrabbnak ajánljuk, hogy ne csak a hídról nézzék a természet csodás alkotását, hanem merészkedjenek lejjebb is, mert onnan az igazán gyönyörű. A forrás után tovább haladva a kijelölt úton nemsokára a Rózsika-forrásra lehet rábukkanni, aminek szintén elég nehézkes a konkrét megközelítése, mert pont a patak felett van. Ha még tovább haladunk, akkor pedig a Solymári vár bukkan fel szemünk előtt, amit sokan csak Szarkavárnak hívnak. Érdemes felmenni a különleges erődítménybe (300 Ft a belépő, 200 Ft a kedvezményes), mert a kilátás csodálatos. Egyébként az egész úton táblák jelezték az irányt, nehéz eltéveszteni a helyes utat. Az útvonal tényleg könnyű, nincsenek komolyabb szintkülönbségek, mi csak a várhoz felvezető néhány méteres szakaszon éreztük, hogy ez bizony kemény menet lesz, de a gyerekek még itt is csak úgy rohantak felfelé- családoknak is tök jó program. A körtúra körülbelül 5,6 km, 90 méter szintkülönbséggel, 1,5-2 óra alatt teljesíthető. Én imádtam az egész túrát, csodaszép környezetben, patak mellett, madarak dalában sétálni, kicsit kiszakadnia városi forgatagból, izgalmas ágakból épített hidakon átkelni – mindenkinek ajánlom, de inkább beszéljenek helyettem a képek.
